Európai szocialista alternatívát hozna létre uniós baloldali politikusok egy csoportja. Az érintettek sürgető felhívást tettek közzé kedden annak érdekében, hogy a konzervatív kormányok véleményük szerint katasztrofális eredményeivel szemben egy új közös platform jöjjön létre.
„A konzervatív kormányok adósságválság-kezelése az elmúlt két évben a gazdasági inkompetencia és a politikai zűrzavar siralmas története volt” - fogalmaznak a szocialista politikusok a Le Monde című francia napilap honlapján olvasható írásukban. Véleményük szerint „az európai állampolgárok jobbat érdemelnek a hatalmon lévő konzervatívok által kínált aggasztó perspektívánál” és az általuk elért „katasztrofális eredményeknél”.
Az első aláírók között szerepel egyebek mellett Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője, Gurmai Zita EP-képviselő (MSZP) és Josep Borrell Fontelles, az Európai Parlament egyik korábbi elnöke.